Lépésről lépésre

Előzetesen kitűzött cél a 3 pont megszerzése volt, jóformán bármi áron és ezt sikerült is elérniük a fiúknak. A meccsnek se íze, se bűze nem volt, megspékelve néhány egyéni gyengébb teljesítménnyel is. Az ellenfél sem adta könnyen magát, szépen felkészültek, hogy mivel is lehet megfogni a Real játékát és bíztak abban, hogy Benzema és Ronaldo távollétében a gólok is elmaradnak részünkről. Nem sokat tévedtek és bár több lehetőségünk is volt gólszerzésre, reális eredmény született. Összefoglalunk!

Sociedad élt a már jól bevált taktikával, amivel oly sok ellenfelünk élt, és amivel rendre megnehezítették a srácok dolgait. Klasszikus 4-2-3-1-es felállásban, egész pályás letámadást alkalmaztak, hogy már a labdakihozatalokat a csírájánál el tudják fojtani, azaz ne jusson el a labda Modricsig vagy Hámeszig. Az első negyed óra nagyjából arról szólt, hogy járattuk a labdát a középpályánkon, hogy fárasszuk a Socikat és réseket kerestünk az indításokra.

Az ilyen fajta letámadás ellen a kulcs, hogy a leghátsó középpályásunk, esetünkben Casemiro, visszalépjen a labdáért, majd megtalálja a legjobb passzsávokat, forgassa a labdát és megjátssza a visszalépő szélsőinket. Ramos segített be legtöbbször a játék szervezésében, ezt az is mutatja, hogy kettőjük passzolt legtöbbször a mérkőzés során, 65 illetve 69-et. Továbbá Ramos Casemirónak 15, Casemiro Ramosznak 13 passzt adott, ezzel ez a passzduó megnyerte az első illetve második helyet az egymásnak legtöbbet passzoló játékosok között.

Modriccsot például teljesen sikerült kivennie a Sociedad középpályásainak a játékból, vagy Luka tényleg szörnyű napot fogott csak ki, de szembetűnő volt, hogy nagyon kevés labdát kapott hátulról, így a játékszervezésben szinte alig vette ki a részét. Mindössze Casemirótól kapott 9 labdát, mindenki mástól kevesebbet. Viszont a 80%-os passzpontosság tőle nagyon nem megszokott. 10 labdát adott el és mindössze 1 kulcspasszt adott a mérkőzés során.

A letámadásból kifolyólag többször kényszerültünk használni a széleket, mint normális esetben tennénk, főleg a két alap szélső bekkjeink hiányában. Casemiro rendre oldalpasszokkal próbálta kibillenteni egyensúlyából a Sociedadot, de ők erre is fel voltak készülve. Amint kikerült szélre a labda, két játékos egyből csapdázta a vendégjátékost, aki így beszorult a vonal mellé. Ugye az oldalvonal a csapat legjobb védője…

Nem tudom mi volt Zidane terve eredetileg, de talán ezért is szorult ki James többnyire a szélre és nem tudott középen játszani. Bale, Nacho és James a baldoldalon szépen összejátszott, míg a jobbon Danilo… Maradjunk annyiban, hogy a bal oldalunk volt ismét a domináns oldal.

Aztán az idő előrehaladtával lazult a letámadás, nem bírták szusszal a hazaiak, így szépen átvettük az irányítást és egyre feljebb kerültünk a pályán, viszont 2-3 helyzetecskénél többet nem tudtunk kialakítani az első félidőben. Gólnélküli döntetlennel fordultunk a félidőben, és akkor rámertem volna tenni a szomszéd házát, hogy úgy is marad az eredmény. De szerencsére nem így történt.

A második játékrész eleje még langyosan kezdődött, de az első negyed órás ásítgatás után megmoccant valami a fiúkban. Úgy éreztem, mintha már csak percek lennének hátra a meccsből. A srácok elkezdtek nyomni, futottak az eladott labdájuk után, nem pazaroltak másodperceket a beadásoknál és egyre többször jutottunk el Rulli kapujáig. Ez legtöbbször Bale-nek sikerült, volt több fejese is, aztán elé pattant egy ajándék labda valamivel az ötös előtt, és ahelyett, hogy higgadtan megoldotta volna (mint pár hete James), Ronaldót megszégyenítő módon agyatlanul belebikázta az kapusba. De végül csak szállította a csapatnak a 3 pontot, zsinórban másodjára, úgyhogy maradjunk inkább ennél a jelenetnél:

7 év után elsőször sikerült nyernünk Ronaldo és Benzema hiányában. Viszont amit nem tudok befogadni agyilag, hogy mégis hogyan lehet nekiindulni már zsinórban másodjára úgy egy szezonnak, hogy egyetlen egy csatárunk van a keretben. Nincsen senki, aki középen bemozogna, lekötne 1-2 védő figyelmét, akivel össze lehetne játszani, ha Benzema nem játszik. Hiába sikerült sokszor a szélen a védők mögé kerülnünk, középen nem volt senki megjátszható Bale-en kívül, őrá meg rendszeresen legalább két védő figyelt.

Mayoralban biztos megvan a potenciál, és jó, hogy megkapja néha-néha a lehetőséget, de számomra érthetetlen módon rengetegszer mozgott ki a szélre, hogy helyet csináljon Bale-nek. Ugye ismerős…?! Bale klasszis angol játékos, akinek szüksége van a területre, ahol szabadon futkorászhat. Ekkor képes igazán jó teljesítményre. Ez viszont Spanyolhonban kevésszer adatik meg. Főleg, ha nincs mellette Ronaldo és/vagy Benzema aki lekötné pár védő figyelmét, teljesen egysíkúvá válik a játéka.

Több egyéni teljesítmény is alább maradt a megszokottnál, de ma újabb 3 ponttal gazdagodtunk és igazából ez a lényeg. Lucas folytatja a jó formáját és jegyzet egy gólpasszt, Jesé esetében maradjunk inkább a super subfunkciónál. Ma több jó megmozdulása is volt, helyzeteket alakított ki, jó cseleket is választott, lendületesen szállt be a játékba. James szerintem kényszerpályára került és a szélen inkább a melós munka maradt neki. Ő ennél többre képes, ma nem játszott jól, ellenben Isco jól szállt be. Nacho meghát... Hozta a tőle megszokottat.

Mi megtettük a magunkét, nyomást gyakoroltunk az Atlétire és a Barcára is. Sőt abban is biztos vagyok, hogy a City elleni visszavágó lebegett a srácok szeme előtt. Ott ennél sokkal keményebb találkozó vár ránk, mind fizikailag, mind szellemileg és nagyon össze kell kapnia magukat Lukáéknak, hogy meglegyen a hőn áhított döntő. Nem lehetetlen, de a Socik ma megmutatták, hogy meg lehet minket zavarni a letámadással, a City meg náluk is jobban csinálja és minden bizonnyal tovább is bírják. Folytatnunk kell a munkát, mert sosem tudhatjuk, hogy mi hullik az ölünkbe. Ne legyünk meglepődve semmin. Itt már akármi megtörténhet.

Sörgála

Nem lehet azt mondani, hogy szaggatták volna az istrángot a srácok, mégis ötgólos győzelmet arattak idegenben, öt különböző gólszerzővel. A számok alapján akár még gáláról is beszélhetnénk, de iram, valamint ellenfél hiányában mégis jobban illik a tegnapi összecsapásra a már többek által is emlegetett sörmeccs kifejezés.  Hajtás után összefoglalunk!

A beharangozóban prognosztizált lehetőségek közül, az első jött be, miszerinta Getafe ismét lefeküdt nekünk. De védelmükben legyen mondva, hogy csak a saját kis sormintájukat követték, ugyanis a 21. forduló óta ezt teszik szinte minden ellenfelükkel szemben. A 10. helyről indulva olyan szintű lejtmenetben vannak, hogy a mérkőzés kommentátora sem győzte folyamatosan kihangsúlyozni, hogy nem lenne meglepő, ha a mélyrepülésük egészen a harmadik osztályig tartana. Ezt azért talán még túlzás lenne kijelenteni, de tény, hogy egyelőre egy egyszerű edzőváltással még nem kerültek ki a gödörből, mélyebbről ered a probléma gyökere. Még ha különösebben nem is lehetett elvárni, hogy pont a Real ellen fog megtörni a rossz szériájuk.

Együttérzésből, testvéri szeretetből (vagy, mert most nem kellett feledtetni a szurkolókkal korábbi gyászos teljesítményüket) nem estek rögtön kistestvérüknek a habfehérek. Támadgattak, támadgattak, de az első gólra fél órát kellett várni, amikor is James tökéletesen találta meg beadásávalBenzemát, aki „könyörtelenül bevarrta” Guaita mellett a kapuba. Múlthéten az Eibar ellen ekkorra már 3-0 állt az eredményjelzőn, ebből is látszik, hogy most egyenletesebben osztották el a gólokat. Az első félidőben azért még Isco is beköszönt, csak hogy a Getaféval ellentétben ő már elkezdjen kikászálódni a gödörből.

A második játékrészben, mikor már finoman kezdtem bíztatni Bale-t, hogy ugyan foglaljon már helyet a padon, ha már nem hajlandó semmit csinálni, nem hallgatott rám, inkább gólra váltotta Benzema kiugratását, amit Zidane egyből meg is hálált neki egy kis pihenővel. Az elkövetkezendő percekben a srácok a pályán én a fotelban szunyókáltam el majdnem, egyedül Navas mutatott be két nagyszerű védést unalmában. Amiből a második meglehetősen érdekes körülmények között született. Marcelo pöccintésére vetődött rá Navas, amit szándékos hazaadásnak minősített a bíró, holott kis bohócunk azt valószínűleg nem annak szánt, ő maga szerette volna elvinni a labdát, de a játékvezető hajthatatlan volt, jöhetett a közvetett szabad. Nem mintha hibáztatni lehetne érte a rigót, abszolút fújható volt. Természetesen azért Keylor mesteri vetődéssel hárított, de erre jobban oda kell figyelni a jövőben, az esélyt sem szabad megadni az ilyen ítéletekre. Idén ez már a második ilyen eset volt és előbb-utóbb be fog csusszanni az a labda. Akkor, amikor a legjobban fáj.  

A 83. percben aztán már Navas is tehetetlen volt. Sarabia lövése Pepe tomporán irányt változtatott, majd hulló falevélként talált utat a hálónkba. Ekkor végérvényesen eldőlt, hogy Pedro Leon az egyetlen olyan exmadridista, aki képtelen gólt rúgni volt csapata ellen. A miheztartás végett jó lett volna elkerülni a bekapott gólt, sajnos ez nem jött össze, remélem akkor már jótékony hatással lesz a Getafe csapatára. De nincsenek illúzióim. Viszont csapatunkra mindenképp pozitívan hatott a meccsen, mert ezt követően a biztonság kedvéért gyorsan berámoltak még kettőt. Egyet vállalt James, az ötös környékén ügyesen tisztára játszotta magát, majd okosan gurított a kapuba, valamint egyet pöccintett CR is a hosszabbítás utolsó perceiben. Találatát egyértelműen Jesé önzetlenségének köszönheti, amivel már ötgólosra növelte előnyét a góllövőlistán. Teljesítménye alapján nem érdemelte meg a gólt, már az első félidőben eldőlt, hogy ez már megint egy olyan meccs, amikor nincs létjogosultsága a pályán, mégis végig maradhat. Mondjuk Benzemára, Bale-re, Carvajalra valóban ráfért a pihentetés, igaz kilencvenperces is lehetett volna nyugodtan. De így az újabb találatával a Pichichi-trófea már biztosítottnak tűnik ismét, látva a Barca támadópotenciálját az utóbbi időben. Olcsó vigasz. De ha szállítja mellé a BL-t szavunk sem lehet. 

A mérkőzésnek egyértelmű pozitív hozadéka is van. Jó kis felhozó meccs volt ez mind James, mind Isco számára. De ide sorolhatnám Benzemát is, mivel ő is el volt veszve mostanában, talán annak köszönhetően, hogy megtudta, immár biztosan nem utazhat az EB-re, valamint Jesé és Lucas is megmutathatta, hogy továbbra is lehet rájuk számítani a beugró szerepében, sőt alkalmanként akár kezdőként is.

A szezon végéhez közeledve ki merem jelenteni, hogy nekünk van a legerősebb kispadunk a világon. Egyetlen aprócskának nem nevezhető probléma, hogy magáról a kezdőről ez már nem mondható el. Ott valami mindig hibádzik. Vagy a védők bambáskodnak, vagy nincs meg a kellő stabilitás középen, vagy CR nem teszi oda magát megfelelően, Benzema kihagyja a kihagyhatatlant, Bale elől elfogy a pálya. De tény, hogy nincs még egy olyan klub, aki Hameszeket, Iscókat, Jeséket, Vaskezeket képes bedobni csereként, főleg a szezon ezen szakaszában. Kérdés, hogy jövőre is fenn lehet-e tartani ezt a kispadot, mert kétség sem férhet hozzá, hogy többeknek is bérelt helye lenne a kezdőben más csapatoknál.

Ronaldo, Ronaldo, Ronaldo

A Real Madrid kulcsjátékosai alaposan kitettek magukért, kiemelten Ronaldo, aki most képes volt a címeres zászlót magasra emelni, és vezetni a csatába a fiainkat. Legjobb négyben a csapat! Lássuk, hogyan történt! Összefoglalunk!

Ahogy arra bátran fogadni lehetett, semmi változtatást nem eszközölt Zidane a kezdőben a Barca elleni 11-hez képest. Ennek egyrészt szakmai okai voltak, másrészt pszichések is. Azt mondom, ennek valóban így kellett lennie. 

Jól érezte Perez, hogy meg kell pengetni az Ultras Sur szurkolói gárda visszaengedését a stadionba, most óriási szükség volt a közönség támogatására. Hogy az Ultra Sur-t hogy lehet visszaengedni, amikor gyakorlatilag minden jegy elkelt már előtte, azt nem tudom, és azt sem, hogy a pletykának mennyi köze volt ahhoz, hogy a szokásosnál sokkal aktívabb szurkolókkal teltek meg a leleátók; mindenesetre rég nem tapasztalat izzó hangulatot teremtett a közönség. 

Biztos ennek, és a már eleve feltüzelt öltöző hangulatnak hála, már a kezdő ceremóniára olyan arccal jöttek ki a mieink (Ronaldo pedig különösen), hogy érezni lehetet, valószínűleg a hozzáállással, a mentális felkészültséggel most nem lesz gond. 

Aki volt már kint meccsen legalább 30-40.000 aktív szurkoló társaságában, annak lehet fogalma arról, milyen lehet, amikor 80.000 ember üvölt torka szakadtából. Egyszerűen más ember leszel.  Nem lehet eléggé felbecsülni ennek értékét, s azt, hogy mennyit tesz hozzá a meccs alakulásához. 

Biztos vagyok benne, hogy az a pokoli hangulat, ami az egyik csúcspontjára hágott Ronaldo első góljánál, szerepet játszott abban is, hogy elbizonytalanítsa a Wolfsburgot. Egy percen belül jött a Ronaldo fejes, amely már lélekben összetört néhány vendég játékost. Zavarukra jelemző volt, hogy a közepkezdést se tudták helyesen elvégezni. A 17. percnél meccs-nullba kerültünk, ha úgy tetszik, elkezdődött egy másik meccs, amit már "csak" meg kellett nyerni kapott gól nélkül 1-0-ra. Ez már egy sokkal vállahatóbb feladatnak tűnt. 

Talán ezért is vett vissza kissé a Real, s nem kevésbé azért, mert azt a nyomást nem lehet 90 percen át tolni. Ekkor a Wolfsburg kiszabadult a szorításból és áttevődött a játék a pálya közepére, s időnként a Real 16-osának előterébe. Néhányan ekkor - joggal - aggodalmaskodni kezdtek, hogy magunkra húzzuk őket, nem egy esetben egy-egy felhúzódó emberüket elég szabadon találta meg a labda, sőt Navasnak is be kellett avatkozni olykor. 

Szerencsére olyan igazi nagy helyzetük nem adódott, és tovább javultak az esélyeink, amikor Draxler a 32. perceben nem tudta tovább folytatni a játékot. 

Örömmel fedezhettük fel a csapatvédekezés ismertetőjegyeit, senkinek nem derogált futni, hajtani. A szokásostól eltérően semmi túlzott izgalom nem vett rajtam erőt, biztos voltam benne, hogy innen meglesz! Amitől előzetesen tartottam, az volt, hogy sikerül-e az elejétől a megfelelő fordulatra, mentális szintre kerülni, de látszott, hogy rend van a fejekben. Pepe nem pörögte túl, Dani is a kereteken belül maradt (nagyon jól játszott), Ramos vezér volt hátul, volt középpályás védekezésünk, elől ment a presszing, egyértelmű volt, hogy a jó szoftvert töltötték rá Ronaldóra is. 

A szünet remek alkalmat teremtett, hogy a meccs-null szituáció kívánta követelményeket Zidane-nal átbeszélje a csapat. Ahogy később a sajtótájékoztatón meg is erősítették többen, az edző azt kérte, hogy nyomják meg a második játékrész elejét is. Ismét megvoltak a helyzeteink, Ramos fejese a kapufa belső éléről csorgott végig a gólvonalon és a meccs egészében nagyon korrekt teljesítményt mutató Benaglio hihetetlen hidegvérrel terelte ki a saját lába között a veszélyes területről. Bale azért hivatalból gólt reklamált, de helyes bírói döntés született. 

A minden madridista szívet összekovácsoló pillanat a 77. percben jött el, amikor Cé szabadrúgáshoz jutott Modric buktatása nyomán. Érdekes jelenet zajlott, ahogy Navas komoly vágtával érkezett a portugál ítélet-végrehajtónkhoz, hogy valamit súgjon a fülébe. Mint kiderült azt javasolta, hogy a szokásosnál lassabban rúgja el (hogy a sorfal széteshessen) - és mit ad Isten, akivel Navas egyébként bensőséges viszonyt ápol, a labda valami iszonytatóan kis helyen ment keresztül a sorfalon, nagyjából váll magasságban. Nem is volt tiszta erőből megrúgva, de kétségtelenül a legjobb irányba tartott. Ez ma már történelem, ha nem is olyan léptékű, mint Ramos 93. percese, de kétségkívül nagyon fontos, és olyan, amiről sokat beszélnek/és fognak beszélni az emberek. Nettó 13 percet kellett ésszel végigjátszani! 

Én erre a maradék 13+3 percre vagyok a legbüszkébb. Voltak ugyan ígéretes labdafelhozatalai a Wolfsburgnak, de újranézve a meccset is azt mondom, hogy gyönyörűen, végig kontroll alatt tartottuk az ellenfelet. Felszabadításaink nem a vakvilágba szálltak, támadásokat indítottunk, jellemzően Ronaldo, vagy a Benya helyett frissen beállt Jesé felé. Benagliónak még kétszer kellett komoly bravúrt bemutatnia, először Benzema egyéni akciója, majd Jesé okos befelé cselezése után. 

Nyilván Zidane a fejekbe verte, hogy mit kell csinálni, ha már nekünk jó az eredmény, és ők jönnek ránk akár kockázatot is vállalva, s megmutatkozott az is, miért kellett egy kicsit pihenni az első félidő második felében. Az utolsó percig bírta a gárda az ellenfél térfelén is a presszinget, már a labda felhozatalát, az első jó passzokat is zavartuk, elől nem hagytunk senkit elszabadulni, nem voltak igazán jó passz-opciók. Így kell egy eredmény őrizni, így kell az ellenfél támadásainak élét totálisan elvenni. Ezt kellene zsigeri szinten betanulni, és felvezetni a bajnokikon is. A legvégén már a kontrákat sem vittük végig, csak arra figyeltek a srácok, hogy inkább nálunk legyen a labda. 

A sok jó teljesítmény között azért kiemelendő Ronaldo három gólja, nem felejtjük el a szezon korábbi szakaszában a vergődéseit, de ezért a meccsért nagyon meg kell dicsérni. A korholás duplán járna, mert azért - ha ritkábban is mint régen- megmutatja, hogy egy-egy meccsre még nagyon össze tudja magát szedni. Ezt a nívót már ebben a korban nem lehet minden meccsen felmutatni, de azon a pár fontos találkozón ezentúl elvárjuk, hogy előkaparja! Egy gólra van a szezonális BL rekordtól, de ez lehet nem motiválja annyira, mert azt is ő tartja 17 góllal. 

Nem mehetünk el Zidane taktikája és meccselése mellett sem. Ahogy képtelen volt motiválni a gárdát Németországban, most annyira jól találta ki a dolgokat. Nem tudjuk, milyen lett volna, ha egy hosszabb ideig tartó buszozást kellett volna feltörni, és esetleg, ahogy Maverick helyesen felvetette, Casemiro középpályás védekező munkája helyett James kreatív építkezésének (és átlövéseinek) nagyobb hasznát vettük volna. 

A végén Zizou még egy könnyen lefordítható cserével levitte az építő Lukát, és betett még egy védőt Varane személyében. Ezzel egyébként csak biztosított, mert Modric is csúszott-mászott a középpályán, nem lehetett panasz a védekezésére. Azt gondolom, hogy Zidane ezzel a teljesítményével megváltotta a jegyét a következő szezonra. Akármi lesz ezután, megérdemel egy évet, ahol végre ő rakja össze a keretet (LOL), vagy legalább kérhet 1-2 játékost, és a saját elképzelése szerint változhat a tágabb keret.

Kassai és csapata nem volt hibátlan, de megítélésem szerint jól vezette a meccset. Határozott volt, a játékvezetői felfogását mindkét csapatra ugyanúgy ráerőltette, egyensúlyt teremtett, és nem akart a központban lenni. Sokan elégedettek lennénk, ha átlagosan ezt a színvonalat tudná hozni a spanyol bírói kar. Rendben volt. 

Még két kiadó hely van a négy között, egyelőre egyik csapat sem érezheti igazán nyeregben magát. Láttuk már a Bayernt nagyot égni Portugáliában, és a Barcát is vergődni épp az utolsó meccsein. Talán nem nagy túlzás azt állítani, hogy a maradék két párharcban is nyitott a továbbjutás (még ha meg is vannak a favoritok). 

Köszönjük a Real Madridnak ezt a remek estét, kicsit visszakaptuk a hitünket, hogy ebben a rossz szezonban is lehet pozitívumokat keresni, s még versenyben vagyunk a 11.-ért, amit nem feltétlen tartottunk 100%-ig biztosnak az utóbbi hetekben. Ha sikerülne a odavágó-féle nehezen minősíthető meccseket kigyomlálni a sorból, sokkal bátrabban ki lehetne jelenteni, hogy a fejlődés jeleit mutatja a csapatunk. 

Szombaton átbuszozik a gárda a madridi külvárosba, hogy a Getafe vendégeként bizonyítson. Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz könnyű meccs, de lesz Zizounak egy fél csapatra való pihent játékosa, úgyhogy meg kell oldani a feladatot!

Egy félidős gála

A csapat hozta azt, amit eddig a szezonban annyiszor megtapasztaltunk. Egy vereséggel végződő rangadó után kitömjük az ellenfelet, amivel sikeresen elhitetik, hogy az csak egy csúnya formaingadozásnak volt köszönhető. Vicces, mert a publikum nagy része minden egyes alkalommal beveszi és elhiszi, hogy hiába néz ki szarnak, ha beleharapunk, akkor bizony édes csokinak fogjuk érezni. Hát nem. Az igazság az, hogy ebből a mérkőzésből semmit nem vonhatunk le következtetésképpen a keddi visszavágó tekintetében.

Emlékezzünk vissza, pár héttel ezelőtt a Las Palmas ellen talán a szezon legszörnyűbb mérkőzését játszottunk, de biztosan ott van a top 5-ben. Előtte három mérkőzéssel az Atléticótól szenvedtünk vereséget hazai pályán, majd jött a Levante (1-3) és a kirobbanó szépítés a Celta ellen (7-1). Las Palmas után következett a Sevilla elleni reményt keltő győzelem, majd a felemelő klasszikus, majd hogy legyen honnan pofára esni, következett a csúfos vereség a BL-ben.

Semmilyen következetesség nincsen a teljesítményünkben. Ugyan olyan valószínűséggel vagyunk képesek úgy játszani, hogy még az ellenfél is összetojja magát, aztán rá pár napra mi fossuk össze gatyánkat tehetetlenségünkben.

Kétségtelen, hogy mindenki fejében a Wolfsburg elleni visszavágó lebegett, hiába halljuk a szokásos PR nyilatkozatokat, hogy mindig a következő mérkőzés a legfontosabb. Már a kerethirdetéskor tudtuk, hogy azért maradt ki Navas és Modric is a keretből, hogy pihenhessenek. Az is sejthető volt, hogy további kulcsjátékosok fognak pihenni. Így senki nem lepődött meg, mikor a kezdő 11 olvasásakor a felsorolásban olvasta Arbeloa, Isco és James valamint Lucas, illetve Jesé nevét. Hiába az óriási formaingadozásunk, éreztük, hogy ezzel nem lesz gond.

Annyira nem volt gond, hogy már a 4. percben Jesét buktatták a 16-os közvetlen előterében. Hámesz köszönte a lehetőséget, mind Dani Garciának és Ronaldónak is, és kilőtte a hosszú alsót.

Önmagában ez szerintem teljesen keresztbehúzta az Eibar elképzelését a mérkőzéssel kapcsolatban. Ezután úgy szaladtunk át rajtuk, mint kés a vajon. Gyakorlatilag az összes támadásunk lövéssel ért véget, ezek közül egyet sikerült Riesgónak védeni, egyet fölé lőttünk, de az összes többi próbálkozásunk a hálóban kötött ki.

Mindenki meglepetésére, a második gólunk úgy született, hogy Ronaldo önzetlenül leadta a labdát az érkező Lucasnak, akinek bár ici picit pontatlan volt a labda, szépen ellőtte a labdát a kapus füle mellett. Egy perc múlva, már CR is önfeledten örülhetett, ugyanis már nem csak a gólpasszokat jegyző játékosok mellett állt a neve, hanem a gólt lövőknél is.

Még az első félidőben lezártuk a mérkőzést és a második félidőre már csak az volt kérdés, hogy az Eibar tud-e kozmetikázni a végeredményen, vagy sem. Jesé gólja az én személyes kedvencem is egyben. Azokra az időkre emlékeztet, mikor Mourinho alatt hírhedten a legveszélyesebben kontrázó csapat voltunk a világon. Manapság meg örülünk, ha egyáltalán látunk kontrából született gólt...

Ez viszont tankönyvbe illő kontratámadás volt. Hámesz szerzett labdát, majd a szélen Ronaldóval kényszerítőzött, majd ugratta ki nagyon szépen, aki meg is iramodott a 16-os sarka felé. A támadást Jesé és Lucas követte, akik tökéletesen keresztezték egymást, amivel a védő figyelmét sikerült elterelni Jeséről, aki így teljesen üresen érkezett a túloldalon, amit Ronaldo szépen észrevett, és megszerezte a délután folyamán a második gólpasszát. 4-0. Mérkőzés vége. Lényegében.

Ezután várható volt, hogy a második félidőben nem fogunk már annyira nyomni, így az Eibar is összeszedett csapatnak tűnt. Volt pár lehetőségük is a gólszerzésre, ehhez Borja Bastón volt a legközelebb, aki 2-3 méterről találta telibe a kapufát fejjel. Ha ez bemegy, akkor kétségtelenül gól. Kiko lemaradva a másik kapufa mellől nézte végig a történteket.

Összehasonlításképpen: az első félidőben az Eibar mindössze 3 helyzetet alakított ki, míg a másodikban 6-ot. Akárhogy is nézem, ez kétszer annyi.

A második félidő nálunk teljes mértékben a pihentetés jegyében telt. Alig a második félidő kezdete után jött is az első cserénk az 54.(!!4négy!) percben.Kérem, jelentkezzen most, aki emlékszik, hogy mikor cserélt a mindenkori edzőnk utoljára a 60. perc előtt önszántából, vagy hallgasson mindörökre! -Köszönöm!

Kovacic váltotta Casemirot, így nagy valószínűséggel a brazil szűrőnk ott lesz kedden is a kezdőben, úgy ahogy Carvajal is, akinek alig jutott több, mint egy óra a mérkőzésből. Ezek bíztató jelek, Zidane egyre inkább bizonyítja azt, hogy képes tanulni a hibáiból.

Kiemelkedő egyéni teljesítményekben sem volt hiány véleményem szerint. Hátul Nacho szinte hibátlan mérkőzést hozott le, még úgy is, hogy többször kellett ápolni a 90 perc alatt, mint ahányszor sérült volt profi karrierje során. Egy kis statisztikát becsempészve, összesen 10-szer akadályozta a labda további útját a kapunk felé, ebbe beletartozik két hajszálpontos becsúszás is a 16-osunk területében. Kiváló mérkőzést játszott, őszintén sajnálom, hogy nem kap több lehetőséget, mert amilyen formában játszanak a védőink idén, bőven rászolgált a bizalomra.

James volt a másik, aki kiemelkedően játszott. Mintha kicserélték volna, az elmúlt hetekhez képest. Amin én nagyon meglepődtem a statisztikát nézegetve, hogy 6 labdát szerzett az egész mérkőzést figyelembe véve, ami a legtöbb volt egy játékostól mind két csapatból. Emellett gólt szerzett ugye és 90%-os passzpontossággal büszkélkedhet. Ezzel talán rászolgált a mérkőzés legjobbjának járó címre. A párja, Isco viszont haloványabb volt, mint előzetesen vártam. Lehet, hogy ebbe az is közrejátszott, hogy alapvetően ő látta el Modric feladatát, így hátrébb játszva irányított. 3 labdaszerzése volt,94%-os passzpontosság, viszont kulcspasszt nem jegyzet. Nem játszott rosszul, inkább hozott egy áltagos meccset.

Aki önmagához képest talán nem nyújtott kimagaslót, viszont hozta a már tőle megszokott szintet, az Lucas Vazquez. Hogy érezzétek milyen fontos szerepe volt a mai mérkőzésen, az mutatja, hogy gólja mellett ő szerezte James után a legtöbb labdát, számszerint ötöt. Ilyen az, amikor a játékosok küzdenek és melóznak mezőnyben.

Említésre méltó volt Ronaldo játéka is, aki szemmel láthatóan élvezte, hogy van területe és kedvére ficánkolhat a 16-os környékén. Önzetlen játéka 2(+1) gólhoz segítette a csapatot. Nos Cristiano, ezt a formát, játékkedvet kérjük kedden is!!! Jesé is elfogadhatóan játszott, gólt és gólpasszt szerzett – bár mezőnyben ő nem jeleskedett, de nem is ez volt a feladata.

Az első félidő mindenképpen szórakoztatóra sikerült, és az egész mérkőzést figyelembe véve a lehető legjobban alakult a forgatókönyv számunkra. Az első félidőben lejátszottuk a mérkőzést, a másodikban már csak a mezeket küldtük fel, így pihenhettek a játékosok, mert valljuk be, szükség lesz rá. Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk hét közben és fontos, hogy ebből a maiból senki semmi féle következtetést ne vonjon le. Egy teljesen más mérkőzés lesz kedden a Wolfsburg ellen, ahol szükségünk lesz mindenkinek a 110%-os küzdésére, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat.

Revans az ellenvárban

Ez a mérkőzés lehetővé teszi, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen közelítsük meg, de az biztos, hogy közös pontként minden madridista egyként vágyta, hogy a szégyenletes hazai vereség után visszavágjunk az ősi riválisnak. Lássuk, mit történt tegnap este, s hogy milyen következtetéseket vonhatunk le ebből a mérkőzésből a Bajnokok Ligája előttünk álló meccseinek vonatkozásában, mert ebben a szezonban már csak ez a front számít. Összefoglalunk.

Részemről két fontos kérdés volt a Real kezdője kapcsán. Reméltem, hogy Casemirót nem meri kihagyni Zidane, és még ennél is jobban reméltem, hogy Danilo nem lép pályára a Nou Campban, s Carvajal kapja a jobb futó szerepét. Szóval, ahogy kifutottunk a gyepre én már elégedett voltam. 

Ahogy a mérkőzés közbeni chat-ben is írtam, úgy gondolom, nincs ma olyan csapat a világon, mely a Nou Campban esélyesebb a Barcánál. A Real sem lehetett esélyes ezen a pályán. Ezt a Barca nyomatékosította is szinte rögtön a kezdés után. Nem volt jó látni, hogy gyorsan alárendelt szerepbe kerültünk. Szembeötlő volt, hogy nem csak a labdát nyomozta a csapat viszonylagos eredménytelenséggel, hanem amikor saját térfélen megszereztük, nagyon nehezen építkeztünk belőle.

Gyakori volt a "vész" felszabadítás, amikor a királyiak nem tudtak saját emberhez passzolni. Nem akarok senkit bántani a saját csapatunkból, de pl. a "passzkirály" Kroos 5 perc alatt két hosszabb, kockázatosabb passzt vállalt be és egyik sem ment saját emberhez. Szóval ha ezt játszaná mindig - hogy sokkal gyakrabban vállal olyan labdákat, melyekből esély van egy gyorsabb megindulásra, de kockázatosabb is (amit én forszíroznék egyébként) -, a közelébe nem lenne a jelenlegi (alibi) passz mutatóknak, de lehet, hogy összességében hasznosabb lenne a játéka, és több kulcspassz szerepelne a neve mellett. 

Sajnos az első félidő játékára erőteljesen rányomta a bélyegét, hogy egyik csapat sem volt hajlandó egy jó csel után tovább engedni egy meginduló embert. Kötelező fault követett szinte minden jól induló kísérletet, és ettől a játék folyamatos megszakításokkal volt tarkítva, melyek kötelező elemének mutatkozott a játékvezetőnél való reklamálás.

A színvonal nem verdeste az egeket, s ez különösen igaz volt a Alejandro Hernandez Hernandez játékvezető ténykedésére. Semmi különös amúgy, csak a spanyol honban megszokott bizonytalan, határozatlan játékvezetés. Persze tegyük, hozzá a játékosok is mindent megtesznek, hogy joggal legyen a "fetrengők bajnoksága" a La Liga. Ha objektíven nézzük, Ramos minimum 4 sárgát érdemelt volna, s pontosan a 24. percben kellett volna emberhátrányba kerülnünk, ami után nehezen tudom elképzelni, hogy mákszemnyi esélyünk is maradt volna a pontszerzésre. Ezt azért morzsolgassuk egy kicsit. 

Nehéz elmenni Ramos mentális felkészültsége mellett általában. Ő a kapitányunk, akinek jelenléte tényleg képes szilárdságot adni a védelemnek (ha épp nem róla kapjuk a gólokat), de az egyszerűen érthetetlen, hogyreklamálásért már a 10. percben sárgája volt, s hogy ezt követően a támadó harmadban is volt olyan könyököse, ami után a bírók 99%-a sárgát oszt. De ez sem volt elég, mert ezek után is méterekről csúszkált be felelőtlenül.

Nem tudom mennyi volt az oddsa, hogy pirosat kap ezek után, de én a fogadóirodák helyében ki se tettem volna ilyen lehetőséget. Ordított róla, hogy idő előtt fejezi be a meccset. Összességében nevetséges volt, hogy csak 4 sárgalap került fel a statisztikába az első 45 percben. 

A Real érdeme az volt az első félidőben, hogy az időnként nyomasztó alárendeltség ellenére is próbált a Barca kulcsembereire koncentrálni, és sikerült - Navas hathatós segítségével - a kaput gól nélkül megőrizni. Már ekkor látszott, hogy a hazaiak erőltetik a gyors játékot, amit sok labda nélküli mozgással, és nem kis energia befektetéssel sikerült csak megoldani. Ezt biztosan nem lehet 90 percen át tolni. 

A szünetben Zidane valószínűleg próbált a fejekben rendet rakni, mert egy érezhetően motiváltabb, és középpályás védekezésében aktívabb Real Madridot láthattunk. Labdabirtoklásban szinte lehetetlen a Barcát megverni, viszont ha megvan a labda, és sikerül az első néhány passzra nagy hangsúlyt fektetni, akkor hatékonyan le lehetett fordulni róluk. Ezt a Mou korszakban bizonyos meccseken gyilkosan tudtuk művelni, de ebben az évben ezen a területen egyértelműen nagyon fájó volt a lemaradásunk. Ekkor csillant fel a remény bennem először, bizony már a második játékrész elején villámgyorsan át tudtunk gázolni a Barca középpályáján - talán ebből lehet még valami.

Erre kaptuk be a gólt szögletből. Már maga a tény is jellemző, hogy a világ talán legkreatívabb első hármasával rendelkező gárda, szögletgóllal jelentkezik, ráadásul a twitterkirály gazdag srác jóvoltából. Szegény Pepét szívatták be nagyon egy klasszikus kosárlabdás blokk-leválás után. Portugál védőnk pattogott, mint a nikkelbolha, mégsem érhetett oda. Sok hibáját kikockáztam ebben az évben, de ezért gólkért nem hibáztatom. Egyszerűen ez megesik. Pont oda jött a labda, ahová levált Piqué. Ez tizedmásodpercek kérdése. Megcsinálták. Navas tehetetlen volt. 

A Barca elfáradása, a középpályás védekezésének hatékonytalansága egyre nyilvánvalóbbá vált, de a leghátsó sorokban sem voltak a helyzet magaslatán. Annak ellenére, hogy jobbára nem volt a Realnál labda, a veszélyes támadásokat mi vezettük. Kezdett kibontakozni az egymással szemben álló felek taktikai hadrendje. A Barca labdát birtokolt és próbált a szokásos sok rövid passzal a védelmünk mögé kerülni, mi pedig gyors kontrákat vezettük a labdaszerzésekből. Megoldottuk hátul az egyre enerváltabb MSN elkedvetlenítését, viszont a hazaiak nem igazán voltak képesek a védekezésükben váltani, pedig rendre bajba kerültek. Benzema gólja igazolta Zidane elképzelését, itt érett meg bennem a mondat, hogy bizony lemeccselte Luis Enriquét.

A francia támadó két ordító lehetőség után talán a legnehezebb lehetőségét váltotta gólra, folytatva a Barca elleni jó sorozatát. Bale szabályos, meg nem adott góljánál a játékvezetés abszurd ítéletei végleg kiegyenlítetté váltak. Azok után már nem ér ramosozni többé a gránátvörös oldalon. Ilyen lefejelésből sípszó nélkül van 20 egy meccsen. Ennyi kontakt már mindig van. Beszédes volt Jordi Alba reakciója, aki nem reklamált, hanem indult volna közepet kezdeni. Ezek után nem sokkal még CR célozta be a hosszú felsőt, de labdája a felső lécről hagyta el a játékteret. 

A hajrára beérett Ramos második sárgája, és 10 emberrel maradtunk. Ekkor már Jesé volt fent Benzema helyén. Hogy belülről is mennyire érezték a srácok, hogy a kontráinkban benne van a gól, jól mutatja, hogy semmit sem változott a játék képe. Azt kell mondjam, objektíven is megérdemelten érkezett Ronaldo gólja, ami el is döntötte a meccset.  

Nálunk külön kiemelendő Casemiro középpályás szerepe. A brazil a legfontosabb játékosunk volt. Ilyenkor eltűnődöm, hogy, amit itt a blogon mi már fél éve mondogatunk, az miért nem volt egyértelmű a Real aktuális edzői stábjának. Casemiro kulcsszerepben van, és úgy kell nekünk, mint egy falat kenyér! 

Bale folytatta igen agilis, összeszedett játékát, ami tényleg nagyon nagy javulás a tavalyi szereplésével összehasonlítva. CR az első félidőben görcsös volt, és a másodikban is elrontott pár nagyon ígéretes kontrát, de láthattuk védekezni a saját kapunk előtt, és a győztes gólt úgy rúgta el Bravo lábai között, hogy alig volt ott egy labdányi hely. Ha a sípmester nem veszi el Bale gólját, mindhárom első emberünk gólt jegyzett volna a Barca ellen. Eközben az MSN halvány volt, és ebben jelentős része volt a Real védelmének. Ezt nem kell túlmagyarázni. 

Modric nem játszott kiemelkedő meccset, de stabil volt és magabiztos, Marcelo pedig ismét megmutatta, hogy a támadó harmadban érzi magát a legjobban, s előkészítései nagyon fontosak a csapat kreativitása szempontjából. Carvajal kicsit biztonságit tolt, de őt is stabilnak láttam. Voltak hibák hátul, és Ramos megint túlpörögte, de úgy érzem, senki nem lógott ki lefelé, és csapatként tettük a dolgunkat. 

A meccsen nem domináltunk, de abszolút megérdemelten nyertük meg. A Barca nem tudott élni a lehetőségeivel, és képtelen volt változtatni a játékán, sőt Rakitic lecserélésével összeomlasztotta az addig sem remeklő középpályát Luis Enrique. Ezzel szemben a Real a szünet után értékelni tudta a játékot, alkalmazkodott a szituációhoz, és megragadta az egyetlen taktikai elemet, amivel legyőzhető volt ez a Barca. Ez nem kevéssé Zidane érdeme. 

A Barcelona nagyon rosszul érezheti magát, mert az igen hosszú győzelmi sorozatát pont a nagy rivális szakította meg a saját otthonában, plusz a királyi gárda csinos kis csomagban, színes szalaggal átkötve nyújtotta át a receptet Diego Simeone és az Atletico Madrid számára. 

Nagy érzelmi túra volt ez a mérkőzés, mert a 40. percben egy lyukas garast nem tettem volna le a Real pontszerzése mellett, és komoly fegyverténynek kell értékelni, hogy onnan fel tudott állni a csapat. Megint van mibe kapaszkodni, valami reményféle megcsillant az utóbbi meccseken, s azt gondolom, nagyon finoman, a megkezdett munka szigorú folytatása mellett, kicsit távolabbi célok felé lehet tekinteni. Enyhén felfelé.